Petúnia gondozása, szaporítása
A petúnia (Petunia) a legnépszerűbb és a legszebb virágok közé tartozik. Az élénk, tarka, trombita alakú virágok színei és formái elképesztő változatosságot mutatnak és a gondozása sem túl bonyolult feladat.
A petúnia nemzetség több száz változata ismert és a hibridek száma napról-napra gyarapszik a növénynemesítőknek köszönhetően. Ez a Dél Amerikából származó egynyári növény általában 25-30 cm magasra nő, sok változatnak csüngő hajtásai vannak, amelyek hossza akár az 1 métert is elérheti. A sokvirágú fajták virágai 5 cm körüliek, de léteznek mini (kisvirágú) és nagyvirágú hibridek is, melyek virágai akár 10 cm-re is megnőhetnek. A virágok szirmai rendkívül vékonyak, puhák és lágyak.
A petúniák többségének tölcsér alakú virágai vannak, amelyek egyenként, apró levelű virágszárakon nőnek. Színük a piros, a fehér, a kék, a lila és a sárga legváltozatosabb árnyalataiban tündököl. Léteznek még telt-virágú és rojtos szirmú hibridek is, ezeknek a virágai általában még érzékenyebbek, az erős eső és a nagyobb szél is könnyen kárt tesz bennük. A petúnia levelei sima szélűek, puhák és szőrözöttek. Alakjuk ovális, lekerekített vagy kissé kihegyesedő csúcsú.
A petúniát ültethetjük a kertbe, ahol szinte egész évben gyönyörködhetünk csodálatos virágaikban. De ültethetjük erkélyládába, cserepekbe, felakasztható virágtartókba is, amit elhelyezhetünk az erkélyen, a teraszon, az ablakpárkányon vagy akár a lakásban szobanövényeink között, színesebbé téve azokat.
Petúnia gondozása
A petúnia gondozása egyszerű, de ahhoz, hogy sokáig gyönyörködhessünk csodaszép virágaiban, rendszeres törődést és figyelmet igényel. Növekedése viszonylag gyors, de ne engedjük nagyon elburjánzani, rendszeresen vágjuk vissza! A petúnia kedveli a napos meleg helyeket, igényli a sok közvetlen napfényt. Virágzását serkenthetjük, ha rendszeresen eltávolítjuk az elnyílt virágokat és az elhalt növényi részeket.
Ültetéséhez használhatunk tőzegalapú kertészeti perlittel kevert virágföldet, amely jó a vízáteresztő képességgel rendelkezik, de a gyengébb talajon is megél. Nyáron nagy zivatarok, szélviharok idején tegyük védett helyre! A petúnia nem bírja a fagyot, egyes változatok virágai hideg, csapadékos időben el is rothadhatnak.
Öntözése, tápoldat használat
A rendszeres öntözés és tápoldatozás elengedhetetlen a növény fejlődéséhez és folyamatos virágzásához. A petúniát, ha valamilyen virágtartó edényben neveljük, akkor különösen fontos, hogy rendszeresen és bőségesen öntözzük. Nyáron nagy melegben naponta akár többször is, lehetőleg reggel és alkonyatkor. Hetente adjunk az öntözővízhez kevés tápoldatot. A petúnia jobban virágzik, ha kevés növénytápot, de viszonylag rendszeresen adunk neki.
Petúnia szaporítása
A petúnia dugványozással vagy magról szaporítható. A magvetés legmegfelelőbb időpontja február-március vagy esetleg április lehet. A magokat vessük nedves, tőzegalapú virágföldbe, de csak vékonyan takarjuk be rostált földel és tegyük meleg helyre. Ahogy a hajtások megjelennek, tegyük minél világosabb helyre. A sűrűn kelt magoncokat ritkítsuk, a feleslegeseket szedjük ki és ültessük át. Miután 3-4 levelet is növesztettek, ültessük cserepekbe a kis növényeket, és ha az időjárás engedi, tegyük ki a szabadba őket, hogy megerősödjenek. Fagyveszély esetén északára fekete fóliával takarjuk be a növényeket.
Ötlet, tanács
Különböző színű petúniák kis csoportokban sűrűn egymás mellé ültetve rendkívül szép látványt nyújtanak, de kombinálhatjuk őket más nyári növényekkel is, így talán még szebb látványt érhetünk el.
Betegségek, kártevők
Nem nőnek virágok: Ezt napfényhiány vagy túl sok nitrogén okozhatja. Csökkentsük a tápanyagadagot, valamint a növényt helyezzük olyan helyre ahol több napfény éri!
Levéltetvek: Levéltetvek ellen enyhe fertőzés esetén permetezzünk nagy nyomású vízzel. Súlyos esetben használjunk megfelelő rovarirtó szert.
Vírusok: Törpe növést vagy foltos leveleket okoznak. A fertőzött növényeket semmisítsük meg.
Egyéb növények
Bögrevirág
A bögrevirág (Campanula medium) csodaszép harang alakú virágai magára vonzzák a tekinteteket. Tarthatjuk cserépben...
Ciklámen
A ciklámen az egyik legismertebb és legnépszerűbb, gyönyörű virágzó növényünk, gyakori ajándék is. A változatos...
Kerti árvácska
A kerti árvácska (Viola x wittrockiana) bájos, kedves virágaival, amelyek számtalan színben pompáznak, vonzza magára a...